Zongoraest
2009 szeptember 29. | Szerző: Christine21
Lilym: köszönöm. 🙂
Néha meghallgatásra találnak őszinte vágyaink.
Gondoltam, hogy akkor talán most ellátogatnék a mosdóba, és elindultam lefelé. Közben zongoraszót hallottam, és úgy döntöttem, hogy a kellemes előtérben helyet foglalok, és hallgatom egy kicsit, megpihenek, mielőtt hazamennék.
Volt ott egy másik lányka is, akinek a pasija is a tájékoztatón volt, de ő fapofával ült ott, és inkább csak elviselte a zenét.
Leültem, kényelmesen elhelyezkedtem, és megállapítottam, hogy milyen kellemes a környezet, és az úriember megkérdezte, hogy mit óhajtok hallani, én meg mondtam , hogy valami szépet és csöndeset játsszon, ő pedig játszott valami szépet és nem túl csöndeset. 🙂 Közben beszélgettünk néhány szót, és mindig játszott valami szépet és nem túl csöndeset (mert mindig túlcifrázta, amit kértem), majd meghívott egy kávéra, ami helyett én csak egy vizet kértem.
Olyan kellemes este volt egy ilyen nem mindennapi kellemes úriemberrel, hogy egészen elfeledkeztem az MBA-ről, és mindenféle egyéb butaságról. :-))
Imádom az én kellemes, szórakoztató úriembereimet…, akik mellett csak élvezni kell az életet. 🙂
2009 szeptember 28. | Szerző: Christine21
Tegnap bezzeg milyen nagyszerű
öteleteim voltak az életről, de amikor elfog a magány, a reménytelenség
érzése, a gondolat, hogy örökké ebben az életben maradok, olyankor
olyan fájdalom tölt el, és mélységesen tudom gyűlölni az életet, és úgy érzem magamat, mint
a kisgyerek, akit bevittek a korcsolyapálya közepére, és otthagytak,
hogy jöjjön ki. Az pedig leült és keservesen sírni kezdett, és azt
kérdezte, hogy “Minek hoztál ide?”.
Sokszor jó lenne megkérdezni az
Istentől…., mert ez így nem jó, ezt így nem akarom. Néha úgy
elgondolkozom, hogy naponta meghalnak anyák és apák, akiket gyerekek
várnak haza, vagy gyerekek, akiket nagyon szeretnek, miközben én itt
vagyok, és semmi értelme az életemnek….
Pihenő
2009 szeptember 27. | Szerző: Christine21
Sokat gondolkozom ezen az Amerikás dolgon….
Nik felvetésére válaszolva, hogy olyasmit is érdemes kipróbálni, ami elsőre annyira nem tetszik…. Ez egyszer-egyszer bejöhet. 🙂
Ezzel kapcsolatban két dolog kavarog a fejemben:
1) nem vagyok annyira biztos abban, hogy most erre van a leginkább szükségem. Sokkal jobban szeretnék örülni az életnek, az embereknek, jól érezni magamat a bőrömben, mint folytatni ezt az ámokfutást. Nem mondom, hogy hülyeség Amerikában tanulni, de nem úgy, hogy az ember nincs meggyőződve arról, hogy ezt szeretné, mert akkor csak menekülés az élet, abba meg már belefáradtam.
2) ettől függetlenül beadom a jelentkezést, és tanulni fogok a nyelvvizsgára, hogy ha történik valami, és meggondolom, akkor elmehessek,és ne ezen múljon.
Szabadság, 3. nap délelőtt
2009 szeptember 23. | Szerző: Christine21
A héten szabin vagyok, úgyhogy gondoltam, hogy a moziünnep kiélvezése után hazajövök egy cseppet.
Elképzeltem, hogy egy teljes álló hétig unatkozni fogok, meg aludni, esetleg tanulni, úgyhogy be is szereztem egy szatyornyi DVD-t a biztonság kedvéért.
Ehelyett vasárnap este e bezuttyanok, kiderül, hogy hétfőre vendégek vannak, keddre mi vagyunk visszahívva. A barátnőm most jött haza Angliából, és most jutott eszébe, hogy adjak már neki néhány pofás önéletrajzot, hátha el tudja passzolni, aztán másnap megint eszébe jut, hogy még mást is írjak hozzá.
Most zajlik nálunk a panelprogram, és hétfőn reggel 7-kor nagyon boldog voltam, amikor már lázasan dolgoztak. Aztán a húgomnak eszébe jutott, hogy átszabatja a sötétítőket (mert végül is tényleg igazam volt, és tényleg igénytelen munka), és leszedte mindet onnan, ahol én alszom, úgyhogy várom, hogy melyik reggel fognak bekopogni az ablakon, hogy “Helló Hölgyem, lecsúszott a popsijáról a takaró.” 🙂
Újból kitaláltam (majdnem napra pontosan 1 év után ismét), hogy kontaktlencsét fogok hordani. Úgyhogy ezt is intézem. Most bezzeg milyen ügyesen ment a próba! Hiába, vannak dolgok, amikhez meg kell érni! Vannak, akiknek ez 15 évesen is megy, hát nekem csak most. 🙂
Mivel a húgom most éppen a neten pasizik, ezeken felül, még volt egy ötlet arra vonatkozóan, hogy készíttessek magamról néhány fotót (akár pályázathoz, akár önreklámozási célból….).
És még egy nyávogós kolleginának vissza kell adni a jegyzeteit, és a barátnőmmel is diskurálok valamikor.
Mindezek eredményeként ma reggel már igen morcikán keltem fel, úgyhogy úgy döntöttem, hogy még mielőtt bárkihez, bármihez hozzáfognék, a magam örömére nézek egy filmet, és csak azután jöhet bárki és bármi…. aztán elmosolyodtam, és rájöttem, hogy jól van ez így. 🙂
Moziünnep
2009 szeptember 19. | Szerző: Christine21
Köszönöm ismét mindenkinek a hozzászólásokat. Nem is gondoltam, hogy ilyen sokan vagytok még itt! :-))
Jött a moziünnep, és gondoltam én, hogy na most majd betegre fogom mozizni magamat….. Ehhez képest ma, a 3. film után elég gyorsan eljött a csömörérzet időpontja.
Többféle kategóriából néztem filmet.
Először elmentem A csúf igazság-ra. Na, hát ez nem volt egy nagy valami ahhoz képest, amit vártam. Tényleg olyan, ahogy sokan írták a kommentelők között a port.hu-n; a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? másképpen. Nem volt egy lélekbevágóan nagy élmény, de megállapítottam, hogy Gerry is öregszik, de a szemében még mindig megvan az a valami, ami miatt imádják a nők. .-)
Pénteken aztán beültem a Coco avant Chanel-re, ha már egyszer Moszkvában voltam Chanel-kiállításon. Én valami szörnyűségesen komor művészfilmre számítottam, de szép képek voltak benne, szép volt a zenéje, egy érzékeny, de keményen dolgozó nőről szólt; valahogy az Anasztázia jutott róla eszembe.
Aztán ma, na ma voltam a Becstelen Brigantyk-on. Az egész világ dicshimnuszokat zengedez a filmről; úgyhogy gondoltam, hogy mészárlás ide vagy oda, de megyek már, oszt én is megnézem. Hát megnéztem.Lehetséges, hogy én vagyok pallérozatlan, meg tudatlan, hogy nem tudok Tarantino nagysága előtt leborulni, de azt éreztem, hogy a film nem szólt semmiről; se szerelemről, se gyűlöletről, se bánatról, se örömről, se tiszteletről, se barátságról, semmiről. Kétségtelen, hogy van benne valami, de nem mond semmit.
Jó lett volna valami szépet és jót nézni, amit nem felejt el az ember. Még ha lett volna idő,akkor a Megtört ölelések-et néztem volna meg, de holnap estefelé adják, amikor meg hazamegyek. Lehet, hogy holnap el kellene menni megnézni harmadszor is a Nász-ajánlatot, hogy legalább valami élmény is legyen :-), na jó, azt azért mégsem, de nem panaszkodom, mert a moziünnep legalább “refreshelte” a francia és a német tudásomat (a Chanel és a Brigantyk egy része franciául volt), eszembe juttatta, hogy annak idején hogy lettem annyira szerelmes a francia nyelvbe; olyannyira, hogy most megyek, hallgatok valami szépet franciául Lara-tól…. (még akkor is, ha az örök favorit az az egy sor marad tőle :-)))
……et apres bonne nuit Mademoiselle! 🙂
:-)
2009 szeptember 13. | Szerző: Christine21
Köszönöm Lilym. :-)) Örülök mindig, ha hozzáteszel valamit. :-))
Nyomkereső: Olvasom tovább a könyvet. :-))
Jó nekik! :-)
2009 szeptember 12. | Szerző: Christine21
Beleolvastam néhány blogba: Phoebe, Nik, Alfi…
Jó látni, hogy úgy kezd működni az életük. 🙂 Az enyém csak süllyed és süllyed, és nem tudom, hogy mit csináljak vele, már nincsenek ötleteim. Hogyan csinálják?
A magam részéről olyan mélységesen elveszítettem a hitemet, olyan fölöslegesnek tűnik bármit is csinálni….nem látom, hogy mi az, ami előrébb vinne.
Csak Amerika maradt, amihez meg semmi kedvem….
Annyira csodálom azokat az embereket, akik játszi könnyedséggel megváltoztatják az életüket. Olyan ügyesek, hajlékonyak, mint a macskák, és nem tudom, hogy hogyan csinálják…. Én próbálom, próbálom, de nem sikerül, eléjük meg odajönnek a lehetőségek.
Elhagyott lelkek
2009 szeptember 10. | Szerző: Christine21
Ma néhány sor erejéig beszélgettem az úriemberemmel a hétvégi program kapcsán, és valahogy –csak viccből, vagy csipkelődésből – de megjegyeztem, hogy biztosan hálás lenne, ha nem mennék vele legközelebb.
Aztán visszaírt, hogy érdemes lenne leküzdeni a „fóbiámat”, miszerint ő biztosan nem kedvel engem.
Először viccnek vettem, de aztán rájöttem, hogy mennyire igaza van, és nemcsak emiatt a kis csipkelődés miatt, hanem egyébként a defenzív hozzáállásom miatt is.
Eszembe jutott, az Éld az életed c. könyv, amiben azt írják, hogy ha gyerekkorunkban nem úgy törődtek velünk, ahogy szerettük volna, ha elhagytak minket, vagy egy számunkra fontos személy értéktelennek titulált, akkor szépen elkönyveltük magunkban, hogy nem lehet minket szeretni, és akaratlanul is úgy rendezzük az életünket, hogy elhagyjanak minket, és mi magunk már előre elbúcsúzunk azoktól, akik szeretnek minket (ahogy Lara a lenti dalban)- még mielőtt ők hagynának el minket-, akik egyébként így el is fognak hagyni minket, és akkor aztán megint kipipálhatjuk magunkban, hogy „Hát persze, ő is elhagyott, mert engem nem lehet szeretni.” Így aztán szépen örökös magányra ítéljük magunkat.
A könyv hozzáteszi, hogy a „nem lehet minket szeretni” miatt saját magunkat sem szeretjük, és minden olyan alkalommal ezt tesszük, amikor lehetőségünk lenne örömet találni az életben, de nem merünk érte nyúlni, nem tesszük, amit szeretnénk, nem hívjuk fel, akivel beszélni akarunk, és így tovább, mert ugye mi ezt sem érdemeljük meg.
A könyv szerint minden sikertelenségünk ilyen kisebbrendűségi érzésből fakad: pl szakmai sikertelenség-„nem vagyok elég tehetséges”, stb, stb
(A könyv egyébként a továbbiakban arra tanít minket, hogy hogyan szeressük magunkat.-nem ártana folytatni az olvasását)
Eszembe jutott a másik barátnéja, akit egyszerűen csak ’problémás lánykának’ szokott hívni, és akit elhagyott az anyukája vagy a saját története nőkről, akik elhagyták, és a kételyei, miszerint a jó pasi a futópadon születik. Nehéz ezt elhinni egy ilyen kellemes, szeretetreméltó, vonzó férfinak….. 🙂
I let you go, I let you fly…..
2009 szeptember 9. | Szerző: Christine21
Munka közben zenét hallgattam, és ezt találtam.
Annyira szép, ahogy ezt a sort elénekli… Minden benne van….beleszakad az ember szíve…..
Kandalló
2009 október 4. | Szerző: Christine21
Ősz van, a nappalok egyre rövidebbek és hűvösebbek.
Ma elég sokat molyoltam itthon, és éreztem,hogy kezd hűvös lenni, na meg amúgy sem olyan túl világos a lakás délelőtt 8-9 óra után, úgyhogy sokszor visszasírom az otthoni keletre néző, full-panorámás lakásunkat, ami a hegyen van, a 8. emeleten, és szemben nem egy másik házat látok, hanem a várost.
Gondoltam, hogy elmegyek, és megmelegszek a napon. Gondoltam, hogy elmegyek a WestEnd tetejére, és napozás közben megcsinálom az orosz házimat is.
Idővel meguntam a dolgot, és lejöttem, és leültem az egyik bejárattal szemben. Ott két nénire, egy helyes kislányra, olyan 8-9 éves Pöttöm Pannára, és egy motoros férfira lettem figyelmes. Beszélgettek, aztán a férfi Pöttöm Panna fejére nyomta a sisakot, becsatolta. A kislány már rutinosan odament a motorhoz, tudta, hogy hol kell az ő lábtartóit keresni. Felült apa, aztán Pöttöm Panna is, de a motor nem akart elsőre indulni. A kislány leszállt, apa belökte a motort, úgyhogy Pöttöm Panna visszaülhetett, átkarolta apát, és már mentek is. Finoman legurultak, majd ki az útra, és szépen elmotoroztak.
Aranyosak voltak, és én magam külön irigyeltem a kislányt, mert bár nagyon kíváncsi vagyok, én még sosem ültem ilyen erős “lovon”, ő meg olyan ügyesen, természetesen, bátran viselte a dolgot. 🙂
Aztán a Lehel tér felé indultam el, és bementem az ott lévő templomba. Egy fiatalokból álló, gitáros kórus próbált az esti misére; arról énekeltek,hogy az Isten jó, szeret minket, és közel van hozzánk.
Aztán hazajöttem, megfürödtem. Most éppen nincsen hideg, de fürdés után olyan jó lett volna egy kandalló elé egy nagy kényelmes fotelbe leülni, olvasni, vagy éppen valami szép zenét hallgatni, esetleg egy szép filmet nézni….Aztán ha elszerenderednék, még hoznának rám egy puha takarót, és néhány darab fát a tűzre…. 🙂
Jó éjszakát! 🙂
Oldal ajánlása emailben
X