2010 március 22. | Szerző: Christine21
Tulajdonképpen én vagyok a hülye: Nincs kedvem többé magyarázkodni, és szükségem sincs rá.
“Okos szentek”
2010 március 22. | Szerző: Christine21
Nik: képzeld, mert azért nem, mert nekem nem segít senki, csak egy szerencsétlen öregedő ápolónő, akinek még annak idején én segítettem kijutni!!!!! Fogadni mernék, hogy te sem saját erődből oldottad meg…… Már régen heted-hét országon túl lennék, ha meg tudnám oldani, de nem tudom, mert egy csomó szerencsétlen ember van körülöttem, aki meg nem az, az meg csak magyaráz.
Megvallom az igazat, hogy nem olvastam el a kommenteket, sokkal inkább mai tapasztalatból kifolyólag akartam írni, de látom, hogy nincsen értelme…..
Bárcsak tényleg ne lennék már itt…..többé nem akarok itt lenni.
2010 március 8. | Szerző: Christine21
Nyuszi: ha megmondod, hogy hol van az a fene sok ösztöndíj, akkor én Japánig is elmegyek. Nekem mindegy.
Komolyan mondom, hogy nem szólnék egy szót sem, ha nem csinálnék semmit. De nem így van. Istenem, a minap Luxemburgból kaptam valami levelet, valami állásról, amit megpályáztam valami EU-s intézményben. Már el is feledkeztem róla, de elmosolyodtam azon, hogy milyen esélytelen dolgokat is megpróbáltam, mint pl a Royal Household-nál, meg mindenféle helyeken.
Látni, hogy az erőfeszítés nem ér semmit, hogy a világ szemében én sem érek semmit, hogy az életem nem vezet sehová, pedig mindig munkálkodok rajta valamit, hát ez valami fantasztikus érzés….. és mindeközben érezni, hogy telik az idő, és nem történik semmi. Semmi értelme sincs annak, hogy itt legyek. Nem is értem, hogy minek vagyok itt. Fölösleges. Sosem fognak engem szeretni, sosem lehet munkám, amiben örömömet lelem, sosem lehet otthonom, sosem lehetek diák, sosem csinálhatom, amit szeretnék.
Belézengeni az irodába, meg vissza, miközben az élet telik a semmibe, és nem fejlődik sehová…. remek érzés.
2010 március 8. | Szerző: Christine21
Végiggondoltam a dolgot, és beküldtem a pályázatomat az amerikai ösztöndíjra. Kiderült, hogy 1) megváltozott a kiválasztási folyamat, amióta én személyesen bementem, és most már évente csak egyszer van, és én lekéstem a határidőt, 2) most jött vissza a koordinátor e-mailje, miszerint legközelebb 2012 januárjában lehet kimenni (ha csak valaki meg nem gondolja magát).
Neeeeeeeem! az még 2 év! Mit fogok addig csinálni? Mit követtem el már megint? Nem értem, nem értem, nem értem…… Azt hittem, hogy megtanultam a leckét, és most már mehetek, de nem, de nem, nem és nem. Mi kell még? Mit csináljak még? Én nem bírom elviselni ezt az életet, ezt a semmittevést itt.
Szeretni úgysem fognak, férjhez menni úgysem fogok, magyar egyetemre fölösleges járni, semmi sem fog változni…. Oda meg legalább elmehettem volna, csinálhattam volna valamit. Erre még 2 év, nekem meg csak telik az idő, és addig megöregszem(28 éves leszek) mindenféle tapasztalat meg minden nélkül, és a kutyának sem fogok kelleni.
Miért van ez így? Mi rosszat csináltam már megint? Én nem akarok itt lenni, nekem is jár egy kis szabadság…. én nem, én nem akarom ezt…..
Meg sem merem mondani a húgomnak. Pedig én elmentem volna újra tanulni, dolgozni, mindent. Nem számított volna semmi, csak legalább mehettem volna. Úgy elgondoltam, hogy egyszer az életben legalább igazi diák lehettem volna, ahogy mindig is akartam, és ahogy sosem adatott meg. Úgy látszik, hogy nekem nem lehet egy rossz pillanatom, amikor bizonytalan vagyok, nekem nem lehetnek félelmeim, mert akkor rögtön büntetést kapok.
Jaj Istenem, én nem, én csak nem akarok itt lenni…..
Nem akarok hazamenni, nem akarom megmondani a húgomnak. Nem tudnék a szemébe nézni.
2010 február 7. | Szerző: Christine21
Talán már meséltem róla. Volt egy gimis osztálytársam, aki minden pasit le tudott venni a lábáról. Minden mozdulata, ahogy a pasikra nézett, ahogy felvett egy poharat az asztalról arra volt programozva, hogy magára vonja a figyelmet. Bárki fejére fogadást mertem volna kötni, ha róla volt szó….
Egyszer azt osztályfőnököm azt mondta, hogy ” a vérében van”.Egyszer szemtanúja voltam annak is, hogy ez nemcsak átvitt értelemben igaz. Egyszer az anyukája szervezett nekünk osztálykirándulást. Vonattal mentünk, és jött a kalauz…..Egész helyes pasas volt…. és pillanatok alatt kibúj a szög a zsákból…. úgy nézett a pasira, mintha egy rendőrbácsinak beöltözött kockahasú chip&dale fiú lett volna, aki elfenekeli a rossz kislányokat.
1) egészen egyszerű, átlátszó trükköket is bevettek a pasik, akár töri szakos édes egyetemistáról, kockahasú aerobik edzőről, macsó Mercis jogászcsávóról, görög vagy spanyol amorózóról volt szó.
2). ezzel a viselkedéssel elég sok dolgot el lehet érni, mert a férfiakat így lehet irányítani
3) nem irigyeltem a fogásaiért, mert átlátszó trükkökkel csinálta, és nem igazi szépséggel és méltósággal, és egyébként is, ha Vilmos Herceggel jönne össze, idővel őt is kidobná egy másik nadrágért
Érdekes módon 1-2 évente mindig visszatér, mint a bumeráng. Most is kaptam tőle egy néhány soros levelet, amiben a hogylétem felől érdeklődött, pedig gondolom, hogy inkább a saját hogylétéről szeretne mesélni……a munkájáról, és csillogó szemmel arról, hogy most megtalálta az igazi nagy szerelmet…..
A boldogság ruhája
2010 február 2. | Szerző: Christine21
Sztellám: gratulálok Neked. 🙂
Hogy mitől lesz igazán szép valaki? Megmondom: attól, hogy boldog.
Most egy saját sztorit szeretnék elmesélni. Egy kicsit hasonló lesz az előbbi kis meséhez Szentendrén.
Egyik péntek este csak úgy, olyan belső késztetést éreztem arra, hogy meglátogassam a zongorista ösmerősömet a Hotelban. Csak úgy, mindenféle különösebb puccosabb átöltözés nélkül nekiindultam. Egy kicsit megigazítottam a sminkemet+ egy kis rúzs és kész. Mindenféle különösebb ambíció vagy elgondolás nélkül indultam el, gondoltam, hogy beköszönök, és jövök.
Odaértem az ismerősöm már egy másik úrral beszélgetett, úgyhogy gondoltam, hogy csak beköszönök, elnézésüket kérem, és nem zavarom őket tovább. Az urak kedvesen meginvitáltak. Volt már bennük egy üveg jó, illatos vörösbor
Girl who is out blogjához
2010 január 24. | Szerző: Christine21
Már biztosan sokszor elmondtam, amit most írok, de most elmondom megint.
Ez a kedves leányzó azt írja, hogy az egész világ arról szól, hogy nekünk mit kell csinálni ahhoz, hogy elnyerjük a férfiak kegyeit. Mon Dieu, mon Dieu! Tessék áttanulmányozni a legviccesebb és legtanulágosabb szakirodalmat (amit eddig találtam), mégpedig a Miért a rossz lányokat szeretik/ veszik el a férfiak? c. könyveket.
Nem, nem Csernus doktor stílusában íródott, könnyed, és mégsem olyan bugyuta, mint a más, hasonló ilyen könyvek (és mellesleg nehéz megszerezni, de a www.eladomakonyvem.hu oldalon néha lehetséges).
Aki beveszi azt a sok marhaságot, amivel arra tanítják, hogy hogy legyen tökéletes guminő ingyenmenetekre, az meg is érdemli. Lehet, hogy hamarabb lesz férje*, de ha többre vágyik, akkor elég tragikus sorsa lesz, mert egy lestrapált szárnyaszegett szomorú nőci lesz, aki 3 műszakban dolgozik, mert anyuci gyerekeknek, anyuci apa mellett, + rabocsnyik a munkahelyen…, akit semmibe nem néznek.
A drágalátos férfiaknak is érdemes lenne átgondolni a következőket: szomorú, elégedetlen nőciből, szomorú elégedetlen mami lesz, aki szomorú gyerekeket nevel, nem nagyon fogja magát szépnek érezni, így aztán szex sem nagyon lesz(persze, ekkor már bele lehet rúgni)…….és még sorolhatnám. Mivel ők ezt valószínűleg nem fogják átgondolni, ezért nekünk kell preventíven viselkedni.
* sajnálatos módon az igazán figyelemre méltó hímek száma meglehetősen korlátozott… a további véleményemet nem írnám le, mert megskalpolnának….
Két dolgot emelnék ki (de csak azoknak, akik nem akarnak apuci pótanyucija lenni):
1) egy nő akkor lesz szomorú, ha túl sokat ad magából, és nem annyit kap vissza-gondoljuk meg, hogy megéri-e annyi áldozatot hozni…. meg fog “térülni”? Hosszú távon mindenki veszít…., de a legtöbbet mi
2). a világ összes nőcis könyve a legegyszerűbb dolgot ajánlja: ha nem úgy bánnak velünk, ahogy szeretnénk, akkor egy lépést vissza ,de no hiszti, mert akkor ő nyer! (tetszenek emlékezni: rossz lány=BITCH= Babe In Total Control of Herself)
Hogy tegyünk-e magunkért, legyünk-e szépek? Hogy a viharba ne!:-) Persze, élvezzük, hogy mások udvarolnak nekünk, hogy a szépségünk jutalmaként meghívnak egy kávéra, vagy kapunk egy szép bókot, de nem azért kell gyantázásra menni, mert a pasink azt mondta! Sőt, ő pukkadjon meg (és aggódjon) azért, mert magunktól szépek vagyunk, és így igen sok legyecske hemzseg körülöttünk. 🙂
Dalse, dalse….
2010 január 19. | Szerző: Christine21
Ma délután nagyon aranyosak voltak a lányok. Kitalálták, hogy menjünk a WestEndbe nekem vásárolni. Arik voltak, a maguk XS-es (max 160 cm magasság) méreteikből kiindulva próbáltak engem ittlóg-ottlóg mai modern hacukába öltöztetni.
Nem az én stílusom, de érdekes élmény volt másképpen nézni a ruhákra az ő szemeikkel. Remélem, hogy kis lelkes stylistjaim nem haragudtak meg rám. :-)))
És hogy jó legyen a nap, feljött a főbérlőm, és felvetette, hogy mi lenne, ha tavasztól mondjuk még öt ezer pénzzel több lenne a bérleti díj. Ezen még alkudunk egy cseppet…de várható volt, hogy nem marad ilyen szép az élet.
Ilyenkor fut át az agyamon, hogy milyen jó tesónak, hogy van otthona, ami a miénk, amit vesz az az övé. Elképzelhető, hogy ez jelzés értékű, hogy tetszik vagy nem tetszik, menni kell Amerikába, mert ez az élet itten csak látszólagos biztonságérzetet biztosít, és valahogy 2x ekkora fizetésre kell szert tenni, hogy az ember lányának lehessen saját otthona, és ezzel biztonságot vásároljon magának. Nem igazán van már ehhez kedvem, pedig még most kellene tele lenni energiával és pörögni, én meg mostanra fáradtam el, ráadásul annyira nem tudom úgy elképzelni az életemet, hogy a szállodasoron egy 10m2-es rideg lakásért napi 52 órában mások feje felett csattogtassam az ostort…..
Mennyivel jobb lenne egy kandalló mellett üldögélni…. 🙂
Élményekben utazni
2010 január 18. | Szerző: Christine21
Reggel az irodában úgy reggel 7 után, amikor még senki nincs bent, a lámpák is le vannak oltva, csak a légkondi morajlását lehet hallani, bekapcsoltam a gépet aztán elsétáltam az ablakba, majd vissza helyemre, és csak néztem a hóesést egy-két percig. Ez a békés környezet határozottan megnyugtató volt. Ezért megéri korán jönni. 🙂
Gondolkoztam, és eszembe jutott, hogy hányan mondták nekem, hogy talán érdemes lenne valakivel járni. Egyrészt igazuk van, másrészt meg feláll a hajam tőlük. 🙂
Nekem egészen más elképzeléseim vannak erről, mint úgy általában. Véresen komolyan járni valakivel, terhelni az ő életét a saját dolgaimmal, semmi értelme nem lenne, és nem is akarnám. Kicsit olyan feelingje van ennek a tanácsnak, mint amikor egy kétségbeesett nőnek azt mondják, hogy egy gyerek megmentheti a házasságot….. Én sokkal inkább csúcsformában keresnék valakit magamnak! (vagy ha nem is, de semmiképpen nem azért, hogy pátyolgasson)
Nincs nekem szükségem pótpapára, és arra, hogy dédelgessenek, de arra sem, hogy valakinek a pótmamája legyek.Sajnos elég sok embernek valami ilyesmi elképzelése van a dologról, én pedig egyik „pozira” sem pályázom és nem is pályáztatok.
Borzasztóan sajnálom, és bánom, hogy annak idején valahogy az akaratomon kívül meséltem az úriemberemnek a saját kis dolgaimról, pedig lehet, hogy nem kellett volna, vagy kevesebbet, amíg meg nincs oldva (sikersztorit már egészen más ügy elmesélni :-). Próbáltam kerülni, hogy magamról beszéljek, és nem is szeretek magamról beszélni, jobban szeretek hallgatni , de valahogy mindig jött a kérdés, hogy mi van velem. 🙂 Mindegy, ez így lett, most már nem lehet visszacsinálni, aggódni sem érdemes érte. 🙂
2010 október 10. | Szerző: Christine21
Ha valaki tud kiadó albérletről, akkor kérem, hogy szóljon. Megszűnt a Nik által szerzett remek kis kuckóm.
Előre is köszönöm.
Christine
Oldal ajánlása emailben
X