Zongoraest
2009 szeptember 29. | Szerző: Christine21 |
Lilym: köszönöm. 🙂
Néha meghallgatásra találnak őszinte vágyaink.
Gondoltam, hogy akkor talán most ellátogatnék a mosdóba, és elindultam lefelé. Közben zongoraszót hallottam, és úgy döntöttem, hogy a kellemes előtérben helyet foglalok, és hallgatom egy kicsit, megpihenek, mielőtt hazamennék.
Volt ott egy másik lányka is, akinek a pasija is a tájékoztatón volt, de ő fapofával ült ott, és inkább csak elviselte a zenét.
Leültem, kényelmesen elhelyezkedtem, és megállapítottam, hogy milyen kellemes a környezet, és az úriember megkérdezte, hogy mit óhajtok hallani, én meg mondtam , hogy valami szépet és csöndeset játsszon, ő pedig játszott valami szépet és nem túl csöndeset. 🙂 Közben beszélgettünk néhány szót, és mindig játszott valami szépet és nem túl csöndeset (mert mindig túlcifrázta, amit kértem), majd meghívott egy kávéra, ami helyett én csak egy vizet kértem.
Olyan kellemes este volt egy ilyen nem mindennapi kellemes úriemberrel, hogy egészen elfeledkeztem az MBA-ről, és mindenféle egyéb butaságról. :-))
Imádom az én kellemes, szórakoztató úriembereimet…, akik mellett csak élvezni kell az életet. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

Kedves Christine!
Lehet, hogy néha leszoríttatunk a földre, de azért az élet szép.
A maga apróságaival…….hiszen észre tudtad venni.
Szép estét!
Nahát, én is ott voltam a tájékoztatón, lelkesen végig is hallgattam néhány ismertetőt….