2009 november 12. | Szerző: Christine21
Köszönöm a hozzászólóknak.
Nyuszi: az ötlet nincs örökre kidobva a kukába 🙂
2009 november 11. | Szerző: Christine21
Bevallom, hogy nagyon el vagyok keseredve. Valahogy állandóan falakba ütközöm, és úgy érzem, hogy csak azért, mert tudatlanságból csináltam egy-két hibát, ezért aztán nekem semmilyen kegyelem nem jár, és most már dögöljek meg.
Mit követtem el?
1) nem csináltam meg a mérlegképes könyvelői vizsgát (1 db vizsga lett volna) csupán dacból, mert nem akartam ilyen munkát- most már nincs semmilyen kedvezmény, majdnem az egész tanfolyamot végig kellene csinálni, és úgy tűnik, hogy ennek a papírnak varázsereje van (természetesen adott határokon belül).
2) annak idején nem fogadtam el az adótanácsadói munkát, pedig lehetséges, hogy messzebbre vitt volna, mint akkor gondoltam, a mostani helyemet pedig képtelen vagyok elhagyni, mert nincsen segítségem
(Megjegyzem, hogy amíg úgy éreztem, hogy minden lehetőséget kihasználok a célok érdekében, addig ugyan szörnyen célorientált voltam, és szörnyen magányos is, mert semmi egyéb nem létezett)
Most pedig az egész világ arra bátorít, hogy menjek szépen Amerikába, amitől meg én félek (elképzelhető, hogy megint vészes információhiány miatt, amit állandóan próbálok pótolni, de valahogy mégsem elég ügyesen), mert:
1)nappalis diák leszek (a kolira már rákérdeztem, de még nem jött válasz), a program viszont a megélhetést nem fizeti, tehát dolgozni kell, ami nem baj, de nem tudom, hogy mit lehet ott csinálni, és mennyiért. Ez csak azért fontos, mert én már próbáltam egyszer 5 évig, hogy milyen “szegénynek lenni és fiatalnak”, és pénz nélkül nem nagyon lehet fiatalnak lenni, sem utazni, és már nem olyan nagyon mókás az élet, ha az ember arra vár, hogy “mikor lesz már vége?”
2) félőnek találom, hogy valahol az Isten háta mögötti vacak helyen letesz majd a repülőgép, és majd ott lehet dekkolni. Ezt is volt szerencsém kipróbálni, de hála Istennek csak 6 hétig Moszkvában (érdekes módon mostanában a Kremllel szoktam álmodni…..),és mindenkit biztosíthatok arról, hogy egy cseppet sem hiányzik.
3) nem szeretnék földönfutó lenni
Ugyanakkor
1) ha nem teszek semmit, az élet sem lesz más-a jelek szerint sajnálatos módon senki sem fog nekem segíteni
2) félő, hogy a többiek elrobognak mellettem, mint a gyorsvonat, én meg állok majd egyedül, és nézhetek ki a fejemből
3) a kintlét egyfajta kapcsolatrendszert is jelent,mert az öregdiákok itthon segítik egymást.
És ennyi mindenfélével felszerelve (természetesen nekem tetsző, optimális megoldás nélkül) hozzak egyedül jó és értelmes döntést (úgy, hogy annyi kétséggel vagyok felszerelve, ami 5 embernek is elég lenne), lehetőleg olyat, amivel nem csinálok újabb hibát.
Miközben mentem, és nem hagytam a ki lehetőségeket, sokszor az volt az érzésem, hogy talán nagyon sikeres ember leszek, aki örökké magányos lesz, így aztán 40 éves koránál tovább úgysem fogja bírni, és majd felakaszthatja magát. Aztán valahogy kaptam egy kis kegyelmet az élettől, és lettek barátaim, vagy ismerőseim :-), a húgommal is jól kijövök :-)- jó érzéssel és nyugalommal tölt el, mintha csak otthon lennék, de még mindig megvan az az érzés, hogy még csinálni kellene valamit, hogy jó legyen, hogy “biztos” legyen….
2009 október 30. | Szerző: Christine21
Nem szoktam vacsorázni, erre Gordon Ramsayt nézem, ahogy főz….:-)
Az előbb éppen kacsát sütöttek. Hmmmmmmm….. :-))))
2009 október 28. | Szerző: Christine21
Szermányoltam magamnak egy pszichológust, aki egyébként HR tanácsadó is, meg mindenféle.
Beszélgettünk, és úgy belegondoltam, hogy mennyi mindent csináltam, megpróbáltam megkerülni a főnökömet, utánanéztem milliónyi egyetemnek, MBA tajékoztatón voltam, meg állásinterjún, a Corvinusra jártam protkoll órára, és angliai állásokat pályáztam meg, angol egyetmeket hívtam fel, meg luxemburgi önkéntes programot , meg osztrák gyakornoki programot pályáztam meg, meg üzleti közösségi oldalon regisztráltam, és milliónyi álláskereső oldalon, aztán mind hiába.Megtaláltam álmaim képzését a CEU-n(International Economics and Law néven fut, és csodálatos tantárgyai vannak :-), de nem adnak rá ösztöndíjat, és csak nappalira lehet járni (és ténylegesen be is kell járni), én magam pedig csak a tandíjat tudom előteremteni, akkor már nem futja megélhetésre. (Ha valaki tud valamilyen alternatív erőforrást, akkor szóljon:-)
A kedvencem az volt, amikor a luxemburgi ifjúsági parlament, vagy valami ilyesmi koordinátorát hívtam fel önkéntes munka miatt. Egy magyarosan csengő név volt megadva. Gondoltam, hogy akkor legalább az elején legyek ügyes.Tárcsázok, beleszólnak, hogy
-Allo.
-Bonjour, je suis Christine, je cherhce Madame X.-Christine vagyok, Madame X-et keresem
– Oui, c’est moi.-Igen, én vagyok.
-Bonjour Madame, est-ce que vous parlez hongoris?-Jó napot Hölgyem, beszél magyarul?
-Oui.-Igen.
-Est-ce que nous pourrions continuer en hongrois?-Folytathatnák magyarul?
-Oui.-Igen
Hát, ez volt a kedvenc beszélgetésem. 🙂
Lassan már könyvet írhatnék magamról azzal a címmel, hogy “Christine tündöklése és kudarcai”. Tündöklésem az lenne, amikor tele voltam álmokkal, franciául tanultam megismertem még negyedéves egyetemistaként az úriemberemet, és Londonban voltam.
A kudarc címszó alatt a depressziót, lehetőségek elmulasztását, a milliónyi visszadobott pályázatomat írnám meg…., amiben pici tündöklő csillagként benne lennének a húgommal való beszélgetések, amikor a húgom arról mesélt, hogy nem talált bele a kulcslyukba, mert annyira szerelmes volt, és remegett, amikor a pasi a közelében volt:-), a csacsogós orosz óráim a szibériai tanárnőmmel, a CD-átadó zenés este, és a Corinthiában töltött kellemes estéim 🙂
Nemtörődömség
2009 október 26. | Szerző: Christine21
Furcsa módon a múlt hét szerda óta elért olyan nemtörődömség. Valahogy igazán nem tudom felidegesíteni magamat. Nem tudom, hogy meddig tart, de egyelőre jó.
Nem érdekel semmi, se az egyetem, se a munkahelyem, se semmi.
Azt hiszem, hogy elfáradtam, és valószínűleg nem a legjobbkor. Most kellene még menni, még csinálni, még lehetőség is lenne, amíg még több helyen azt nem mondják, hogy már túlléptem a pályázati korhatárt, de úgy érzem, hogy már nem tudom csinálni, már olyan fáradtnak érzem magamat.
Olyan sok éven át Párizsba akartam utazni, de nem volt rá pénzem, aztán nem volt hozzá útitársam, most meg a húgom kitalálta, hogy akkor tavasszal menjünk el. Már ez sem tud lelkesíteni, főleg ha belegondolok, hogy ezt szervezni kell, meg jegyet venni, meg szállodát keresni, meg mit tudom én. Ha valaki ezt mind leszervezi, akkor rendben van, de nekem nincs kedvem foglalkozni vele.
Nem értem, hogy miért nem voltak ezek a lehetőségek hamarabb, amikor volt bennem energia és lelkesedés, hogy éljek velük.
Talán csak öregszem, vagy ki tudja. 🙂
Bakker, lejárt a mosógép egy órája! 🙂
2009 október 19. | Szerző: Christine21
Úgy döntöttem, hogy elhagyom ezt a világot. Elmegyek; megszabadítom -még utoljára- a gyermekemet a szenvedéseitől.
Szegény mindig arra vágyott, hogy szeressék, és biztonságban érezhesse magát, de nem jöttek érte. Megígértem neki, hogy megszerzem, amire vágyik, és mindent megtettem ezért, de nem sikerült, és most fájdalmai vannak.
Lemondtam mindenről, elveszítettem az életemet, de nem sikerült elérnem, amit akartam. Néhány percre átélhettem mindazt, amire vágytam, de az örökös nyugtalanság csak egyre hajtott tovább, és még azt is elveszítettem. Boldog voltam, ahogy a Megyeri híd lábai alatt suhant velem a hatalmas fekete autó, ahogy Debrecenben éreztem, hogy vigyáztak rám, amikor először leülhettem a Corinthiában zongoraszót hallgatni. Boldog voltam, amikor két hétig Londonban voltam, és úgy sétálgathattam, mint az igazi jólétben élő csemeték. És boldog voltam akkor is, amikor ajándékként megkaptam a mostani albérletemet.
Szerettem volna Párizsba utazni, szép szállodákban lakni, karonfogva sétálni…..
Elfáradtam, és nem akarom tovább csinálni. Elég volt, nyugalomra van szükségem.
Milyen ari! :-)
2009 október 12. | Szerző: Christine21
Milyen ari ez a szám! 🙂
Imádom benne a hegedűt. 🙂
Milyen igaza van….
2009 október 7. | Szerző: Christine21
“Az akadály az a rémísztő dolog, amelyet akkor látunk , ha levesszük a szemünket a célról.”
( Henry Ford ” )
Na tessék!
2009 október 4. | Szerző: Christine21
Állítólag Chanel a következőket nyilatkozta a parfümökről:
” Annak a nőnek aki nem használ/visel parfümöt, nincs jövője.”- Rossz hír nekem, a parfümériák örökös vendégének, aki még nem talált magának igazán jó parfümöt. 🙂
“És hogy hova tegyünk parfümöt? Chanel szerint mindig oda, ahová csókot várunk. “- megfontolandó tanács. .-)
2009 november 14. | Szerző: Christine21
Éppen a Szerelem hálójában c. filmet nézem. Aranyos film, szeretem. Olyan jó lenne egy kényelmes fotelben egy kis mézeskalács és tej kíséretében egy szép és jó könyvet olvasni. 🙂
Oldal ajánlása emailben
X