Szerződés
2009 augusztus 9. | Szerző: Christine21 |
Tegnap elfelejtettem hozzátenni, hogy a könyvet nem olvastam végig , és a kérdése jogos lenne, de azt én magam is tudom, hogy rosszul áll a szénám…….
Ma reggel olvastam el az utolsó 100 oldalt.
Volt benne egy figyelemre méltó rész az önmagunkkal kötött szerződésről. Már nem fogom tudni hitelesen elmesélni, mert egy fél év alatt sikerült eljutnom oda, hogy nem tudok álmodni (és igazából ettől szenvedek a legjobban), de azért megpróbálom.
Én 15 évesen kötöttem magammal szerződést, és egészen mostanáig nagyon komolyan tartottam magamat hozzá.
8-9 évesen láttam, ahogy más gyerekekért autóval jönnek a szülők, és én magam pedig arra kezdtem vágyni, hogy egyszer értem is jöjjenek (10 perc sétára laktam a sulitól, nem 2 óra buszozásnyira), aztán pedig arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha sofőröm lenne, és mindig egy nagy fekete autóban várna rám.:-)
Nagyjából 6 évig vártam, de nem jött értem soha senki. Aztán egyszer valakinek elmeséltem ezt a buta álmot, kinevetett (nem rosszindulatúan), és azt mondta, hogy “Gyere, hazaviszlek!”. Én pedig azt mondtam neki, hogy “Nem! Én nem erre vágytam, én biztonságot akartam, de nem így!”
Ekkor megfogadtam magamnak, hogy nem baj, majd én megszerzem magamnak, és következetesen tanultam, csináltam a dolgomat, nyelvvizsgáztam, nem lehetett megállítani, mert minden évben csináltam valamit.
Aztán jött az egyetem, amire úgy iratkoztam be, hogy már az évnyitón is csalódott voltam, mert éreztem, hogy nem sok örömöm lesz benne, tudtam, hogy annyira nem visz előre amennyire szeretném, de pénz és szülők híján nem volt más választásom. De még mindig csináltam a dolgomat, franciául tanultam, meg oroszul, meg portokoll órára jártam, mert úgy képzeltem, hogy szép, méltóságteljes, sikeres, művelt, nyitott és elégedett nagyvilági nő leszek, aki jön-megy, utazik, intézkedik, szervez valamit, örömét leli a munkájában, ragyog, és az emberek felnéznek és számítanak rá,.Úgy képzeltem,hogy az ilyen szép, méltóságteljes, művelt, kedves, ragyogó nőknek “jár” az, hogy úgy bánjanak velük, mint egy Hölggyel, hogy sofőrjük legyen, és vigyázzanak rájuk.
Mindig ebben a hiszemben tekintettem magamra, és mentor, és angol nevelő híján mindig így neveltem saját magamat.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

Tudod Christine! Azt gondolom a Te álmaiddal az égvilágon semmi baj nincsen. Sőt veled sincs semmi baj, mert ezekért az álmokért nagyon keményen dolgozol sok-sok éve. Kérlek ne add fel, sikerülni fog. Én kilenc évvel ezelőtt kicsi gyerekek mellett ébredtem rá arra, hogy tanítani szeretnék. Először érettségiznem kellett, majd főiskola, majd két év reményvesztett álláskeresés, közben újabb főiskola, hátha így jobban összejön a dolog. És most ősszel tanító néni leszek. Nagyon nehéz kilenc év van mögöttem, de hidd el az álmok valóra tudnak válni, csak nem szabad feladni, még akkor sem ha teljesen reményvesztett a helyzet! Szorítok érted!