“Hogy van?”

(Lehet, hogy éppen ezért szoktam Vele álmodni, mert restanciám van- a minap pl. azt,hogy odakucorodtam mellé, és segített kitölteni egy jelentkezési lapot Cambridge-i Egyetemre :-)))). – ez ettől függetlenül is foglalkoztatja a gondolataimat.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy jól, a panaszkodó embereket pedig senki sem szereti, ugye…. és még “Urambocsá” nem is veszik komolyan.

Nem, nem vagyok jól, sőt…..már nem mindig segít a sportolás(pedig most már kezdek határozottan jó formába jönni :-))) nincs kedvem még 100 önismereti könyvet elolvasni (kivéve,ha tud valaki valami nagyon jót), vagy pszichológushoz járni, mert újat nem hiszem, hogy tudnának mondani.

A minap a húgommal is beszélgettem. Ő is megkérdezte. Ott is mellébeszéltem, aztán véletlenül elsírtam magamat a telefonban… és kiderült, hogy nem jól. Mondtam neki, hogy ne aggódjon, csak annyit kérek, hogy bármilyen rossz állapotba is kerüljek, nem engedi, hogy intézetbe kerüljek. Sírni kezdett, és mondtam neki, hogy ne féljen, mert nem adják azt olyan könnyen, másrészt a Jóisten vigyáz rá, bárhogy is legyen,mert olyan kedves, jópofa személyiséget csomagolt a kis úti batyujába, amivel mindig szerez maga köré embereket, akik bár nem holtomiglan-holtodiglan, de segítgetik az élete folyamán, és ezzel minden diplománál fontosabb erőforrás van a kezében. Aztán még beszélgettünk, és megnyugodott, és én is. Kell, hogy néha mindenki elmondja a maga baját. 🙂

Istenem, nem tudom, hogy mikor leszek végre a saját életemben,  amikor egész leszek és boldog, és képes leszek mosolyogva, felszabadultan élni, beszélgetni,  élvezni a világot, flörtölni :-), így sokszor olyan üresen, értelmetlenül telik az életem, de ezekre a kedves lényekre gondolva nem lehet nem elmosolyodni. :-)))