Nyuszi: ha megmondod, hogy hol van az a fene sok ösztöndíj, akkor én Japánig is elmegyek. Nekem mindegy.
Komolyan mondom, hogy nem szólnék egy szót sem, ha nem csinálnék semmit. De nem így van. Istenem, a minap Luxemburgból kaptam valami levelet, valami állásról, amit megpályáztam valami EU-s intézményben. Már el is feledkeztem róla, de elmosolyodtam azon, hogy milyen esélytelen dolgokat is megpróbáltam, mint pl a Royal Household-nál, meg mindenféle helyeken.
Látni, hogy az erőfeszítés nem ér semmit, hogy a világ szemében én sem érek semmit, hogy az életem nem vezet sehová, pedig mindig munkálkodok rajta valamit, hát ez valami fantasztikus érzés….. és mindeközben érezni, hogy telik az idő, és nem történik semmi. Semmi értelme sincs annak, hogy itt legyek. Nem is értem, hogy minek vagyok itt. Fölösleges. Sosem fognak engem szeretni, sosem lehet munkám, amiben örömömet lelem, sosem lehet otthonom, sosem lehetek diák, sosem csinálhatom, amit szeretnék.
Belézengeni az irodába, meg vissza, miközben az élet telik a semmibe, és nem fejlődik sehová…. remek érzés.