Ma reggelre álmomban sírtam és valakinek azt magyaráztam, hogy öregszem…
Az álmaim elveszítésének gondolatától az utóbbi néhány hónapban borzalmas szorongás közepette nagyon mély depresszióba estem. meg voltam róla győződve, hogy a világon semmi sem fog történni… aztán valahogy a dolgok megváltoztak; jó és kedves emberekkel találkoztam, akikre nem is számítottam. 🙂 Hálás vagyok ezért az élményért, a velük töltött időért, még a MÜPA-ban a tangóestért is, amit az úriemberem mindig fölemleget, hogy milyen rémes volt az előadás, pedig ha tudná, hogy alapvetően az egyik legkellemesebb emlékként őriztem meg gondolatkáimban. 🙂
A többiről nem tudok mit mondani…..még nem jutottam döntésre.
Hogy mi a döntésképtelenség oka: egyszerű: a félelem. Félelem, hogy ha nem teszek semmit, akkor semmi sem fog történni, és félelem attól is, hogy rossz döntést hozok, és rossz időben lépve a mostani élet elhagyásával ismét nehéz, fájdalommal teli lesz az élet.
Hálás vagyok mindenért, amit kaptam, és kívánok mindenkinek nagyon Boldog Új Évet! 🙂