Nem adják fel

2009 december 3. | Szerző: Christine21 |

 A bevásárlókocsi története Sylvan Goldmannal kezdődött 1937-ben, akinek supermarket hálózata volt Oklahomában, és észrevette, hogy a vevők nem szeretik cipelni a kosarakat (ráadásul gondolom, hogy azt is észrevette, hogy így túl gyorsan végeznek, és nem folytatják a vásárlást, mert elegük lesz a dologból).

Bevallom, hogy nekem is elegem szokott belőle lenni egy idő után, és akkor szoktam hazamenni, mert valahogy én is kosárhasználó vagyok, mert

1. szingli háztartásba nem kell olyan sokat vásárolni

2. nehézkes a nagy kocsival manőverezni, főleg, ha sok a nép

3. a kocsiért el kell menni, és vissza is kell vinni a benne lévő 100-as miatt (még annak idején külön felhívták a figyelmünket erre az egyetemen, miszerint lám, lám a pénz rendre tanít! :-)))

Hát, kérem az Aréna Plázában a Tescoban újragondolták a problémát. Elképzelhető, hogy csak nekem új ez a dolog, mert máshol, külföldön már létezik a system, de minden esetre nagyon tetszik.

A dolog lényege, hogy az eddigi kosarakat lecserélték egy kicsit nagyobbra (ezt már nem nagyon lesz kedve az embernek kézben cipelni, de szükség esetén valóban kézbe vehető, és felgyorsítható vele a helyváltoztatás folyamata), aminek picike kerekei is vannak, és meghosszabbított füle, és kosár módjára egymásba pakolható. 

Nekem tetszik, és a jelek szerint még nagyon sokaknak, mert lelkesen tologatták vagy húzogatták (szerintem az utóbbi a kényelmesebb, és sikkesebb technika) az áruházban. 🙂