Álmodozó lánykák

2009 szeptember 1. | Szerző: Christine21 |

 Vasárnap este óta, amikor kiszálltam a kocsiból,  olyan furcsa szorongást érzek. Gondoltam, hogy á, ez hülyeség, majd lefekszem, és reggelre elmúlik, de nem.

Nem tudom, hogy miért. Olyan, mintha valamit elmulasztottam volna megtenni, mintha valami fontosat lekéstem volna, de nem tudom, hogy mi az. Vagy mintha elveszítenék valamit, és kiüresedne az életem vagy nem is tudom.

Nem jó nekem így élni, én szeretek érezni, hinni, remélni, lelkesedni valamiért.

Rájöttem, hogy eddig ez volt a legkedvesebb hobbim. 🙂

Olyan jó volt élni valamiért, várni rá, és közben építgetni a felé vezető lépcsőket, de most olyan távolinak tűnnek ezek a dolgok…. Holnap is megyek erre az utazásos állásinterjúra, és lehet, hogy semmit nem fogok tudni mondani. Pedig annak idején hogy vágytam rá, hogy ilyen munkám lehessen.

De olyan jó látni, hogy legalább a filmek és könyvek bájos, érzékeny hősnői megjutalmaztatnak érzékenységükért, mint pl. a 21sz. pálcikalábú Carrie Bradshaw-ja, aki azt hiszi, hogy a “Bonjour!” megtanulásával, és a párizsi divat elsajítátásval nagyvilági párizsi nő lesz, és amikor összerombolják az álmát és pityeregve ül a csillogó párizsi hotel recepciója előtt a csomagjain- mert még egy szobát is alig tud magának foglalni-, besétál Mr Big a maga sajátos kisfiús, huncut mosolyával, a köv. üzenettel az arcán” Mibe keveredtél már megint? :-)”, és megmenti. 🙂

Oké, visszatelepedek a válogatás CD-m mellé (megkaptam! – Merci!:-)), amihez a Jóisten még zenemasinát is rendelt nekem, aztán elbújok az ágyba. 🙂 Na tessék, máris jobb! 🙂 Mindig az élet elviselhető könnyedségére emlékeztet, mintha az élet csak játék lenne, és nem is léteznének problémák…. 🙂