Tegnap este egy nagyon kellemes estét töltöttem az úriemberemmel.
Beszélgettünk, és szóba jöttek a nők és a férfiak…. mint mindig..-)
Tanulságos volt, ahogy elmesélte a saját kételyeit (jó tudni, hogy neki is van ) és közben kiderült, hogy szerinte nagyon szép nővel nem jó kezdeni, mert azért mindig dolgozni kell, nehogy lecsapják a kezéről……mert hogy lehetséges, hogy vannak vonzó tulajdonságai, de valószínűleg nála jobb, szebb, sportosabb, fiatalabb kiadású fickóban is meg lehet találni ugyanezeket, és akkor ő, ha nem hajkurássza magát, akkor kiesne a kosárkából……
Tegnap este sajnos idővel már nem forgott annyira az agyam, de ez azért felvet egynéhány gondolatot:
– megkérdőjelezi, hogy őt lehet úgy szeretni, ahogy van, a zizzijeivel együtt
-egyedi “gyártmányok” vagyunk, és nem korlátlanul helyettesíthetőek (ki az, aki lecserélné a nagymamáját egy 20 éves vihogó barátnőre?)
Felvethető még a következő is.
– vajon egy nőnek nem problémás, hogy öregszik? (ő maga mondta, hogy egy férfi mindig kívánatos nőt akar……..) Az a szép nő is öregszik….
– egy kapcsolatban vajon nem kell mindig dolgozni?
Valahol azt olvastam, hogy az az igazi párunk, aki mellett a legjobbat hozzuk ki magunkból….
Majd tessenek a színházban megfigyelni azokat az 50-es párokat, ahol a férfi lesegíti a hölgy kabátját, aki egyébként korának megfelelően öltözött és sminkelt, és tudja, hogy le fogják segíteni a kabátját……
Így, visszagondolva, elmosolyodom ezen a beszélgetésen, mert bár egyikünk sem vette észre